Akkoriban, mikor még nem ismertük a betegségek terjedésének módját, a gyógyítás ugyanannyira volt babona, mint tudomány. New England 19. századi kisvárosaiban úgy hitték, a tüdővésznek csak az szabhat határt, ha megbizonyosodnak róla, hogy a halottak valóban halottak.

Dr. Walter Freeman a „jégcsákányos lobotómia“ atyja. Hite szerint egy tízperces beavatkozással elkerülhetőek az elmegyógyintézeti kezelések. Szándékai jók, ám eljárása rémtörténetek egy egészen új válfaját keltik életre.

A 19. századi Írországban a néphagyománynak nagy jelentősége van. Michael Cleary azt gyanítja, hogy felesége, Bridget testébe beköltözött egy csereszerzet nevű lény. Meggyőződése egészen extrém tettekre sarkallja.

A 19. századi Amerikában, a Spiritiszta Mozgalom térhódítása idején a kísértetházak nem csupán szellemhistóriák helyszínei. Sokan hiszik, hogy a holtak képesek járni és beszélni, valamint gyakran jönnek vissza a túlvilágról, hogy pusztítást hozzanak az élőkre.

Vérfarkasok manapság csak a filmekben vannak. Ám volt idő, amikor hittek létezésükben. 1589-ben a németországi Bedburg földművesei meg voltak róla győződve, hogy egy vérfarkas gyilkolja asszonyaikat és gyermekeiket, amíg ki nem derült, hogy a gyilkos valójában egy közülük.

Robert Gene Ottónak szomorú gyermekkora van, nincsenek barátai. Egész addig, míg nem kap egy játékbabát. Robertnek nevezi el, saját magáról. Hamar összebarátkoznak, a fiú kezdi azt hinni, babája él. Ám mások számára Robert, a játékbaba… maga az átok.